Karácsonyi vásárok országszerte



Szeged
November 27-december 24.

A szegedi Dóm téren kézművesek sátrai és egy 200 személyes bálaszínház kap helyet november végétől négy héten át. Nemcsak az adventi hangulat, a folyamatosan égő máglyák, meleg harapni való és forró italok melengetik a vásározók testét-lelkét.
Ismét három helyszínen várja az érdeklődőket a Karácsonyi Ünnepi Hetek rendezvénysorozat. A Széchenyi téren karácsonyi vásár, kézműves foglalkozások, forralt bor és finom falatok várják a kilátogatókat.
A Dóm téren december 23-ig magyar kézművesek árulják termékeiket, a kikapcsolódásról a Bálaszínház változatos műsorai gondoskodnak.
A Dugonics téren - a két karácsonyi vásár között „félúton” - forralt bor, kürtöskalács, kenyérlángos és még számtalan finomság várja az érdeklődőket.

www.varoskep.szeged.hu
www.domter.hu
www.ordogszeker.hu


Szombathely, Fő tér
November 27-december 23.

Az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó programsorozat a karácsonyi készülődéshez, az ünnepi hangulat megteremtéséhez nyújt kellemes hátteret.
Szombathely Fő terét december elején vásározók népesítik be, ünnepi díszt ölt az óriási fenyőfa, betlehem épül, mézeskalács és sült gesztenye illatozik, a hétvégeken pedig betlehemező gyermekcsoportok, táncegyüttesek, kórusok, zenekarok lépnek színpadra. Mellettük a forraltbor-főző verseny remekei gondoskodnak a jó hangulatról.

http://www.savariaprogram.hu


Pécsely, Klára Puszta
December 12-13.

Adventi hétvége és karácsonyi vásár Pécselyen a Csikós Lovasudvar belső udvarában.
Hangolódjon rá a szeretet ünnepére a Balaton mellett Pécselyen. Az ünnepi hangulatot kiegészítheti aktív pihenéssel a Csikós Lovasudvar kínálta lovaglási lehetőségekkel, túrázással a környéken vagy felfedezheti Tihany nevezetességeit.

www.csikos-lovasudvar.hu


Debrecen, Csapókerti Közösségi Ház
December15-19.

Arany7 Karácsonyváró programsorozat
Karácsonyi hagyományőrző programok kiállítással, vásárral
A „Régi korok karácsonya” jegyében minden korosztálynak, családoknak szeretnénk érdekes, emlékezetes közösségi szórakozást, maradandó és meghitt élményt nyújtani: hagyományőrző programokkal, a régi szokások felelevenítésével, adventi kántálással, játszóházakkal, betlehemezéssel, családi délutánokkal. Karácsonyi kiállítás és vásár színesíti a több napos rendezvényt.

csapokertikozossegihaz@t-online.hu


Gyenesdiás
December 19-20.

Gyenesdiáson a tél közeledtével sem fagynak be a rendezvények. Adventi Gesztenyesütés és Karácsonyi vásár vár minden kedves turistáskodó vendéget a faluban ünnepi hangulattal.
Turisztikai Egyesület hagyományaihoz híven megrendezi népszerű Adventi Gesztenyesütés és Karácsonyi Vásárját, melyre a vendégeket lélekmelegítő műsorokkal és ízletes finomságokkal várják
  • Játszóház
  • Halászlé
  • Folklórműsorok
  • Gesztenyés sütemények
  • Tombola
www.gyenesdias.info.hu


Szigethalom, Dísztér
December 22-24.


Idén is megrendezik a Szigethalmi Dísztéren a Betlehemi esték és vásár rendezvényt. A három napon gyermekprogrammal, kiállítással és vásárral várják az érdeklődőket.
Betlehemi jászol, élő állatokkal, életnagyságú bábokkal 50 m2-en. Esténként 17:30-tól karácsonyi műsorral kedveskednek az idelátogatóknak.
Karácsonyi kézműves vásár sült gesztenyével, forralt borral és meleg teával.
24-én közös Csendes éji éneklés.

www.varosiszabadidokozpont.hu

Belföldi nászutas ajánlatok

Exkluzív nászutas ajánlat a balatonfüredi Hotel Silver Resort wellness szállodában.

Venus szerelmi bájital, szombaton gyertyafényes vacsora Portunus éttermünkben, meglepetés bekészítés, páros aromaolajos római fürdő, wellness center, fitness terem korlátlan használata.

A nászutas ajánlat tartalma:
  • 3 éjszaka szállás
  • Gazdag svédasztalos büféreggelivel és büfévacsorával vagy menüválasztással
  • Magyaros és nemzetközi, valamint mediterrán ételspecialitásokkal, diétás-, reform- és ínyencválasztékkal
  • Venus szerelmi bájitallal
  • Szombaton gyertyafényes vacsorával Portunus éttermünkben
  • Meglepetés bekészítéssel
  • Páros aromaolajos római fürdő a lakosztályban, majd masszírozás tápláló masszázsolajjal és aromaesszenciákkal. (Kétágyas szoba foglalása esetén 1 x 30 perces sáfrányos vagy fahéjas vagy keringésjavító vagy karcsúsító aromamasszázs)
  • Wellness center korlátlan használata, azaz a gőzfürdők: tepidarium, caldarium, sókamra, frigidarium, Kneipp taposó, meleg vizes medence, pezsgőfürdő, aromazuhany, mediterránpihenő, közvetlen vízparti finn szauna, gyermekmedence
  • Nyári időszakban a szabadtéri medencék és napozóterasz használata
  • Fitness terem korlátlan használata
  • Fürdőköpeny használata
  • Hétvégére foglalható
Silver medium kétágyas szoba 106.200 Ft/2 fő/3 éj

Időpontok és elérhetőségek




Nászút egy bakonyi erdő közepén, távol a világ zajától, csendben, nyugalomban: Porva, Szépalma Hotel és Ménesbirtok
A Magas-Bakony közepén, az egykori Eszterházy birtokon álló szálloda és birtok romantikus búvóhelyként a nászút ideális helyszíne. A vendégek alkalomhoz illően feldíszített nászutas lakosztályban kapnak elhelyezést.

Bőséges svédasztalos reggelivel, esténként gyertyafényes vacsorával, jégbe hűtött pezsgő bekészítésével várjuk az ifjú házasokat. A páratlanul nyugodt környezetben erdei lovas-, kerékpáros- vagy gyalogos kirándulások, tetszőlegesen időpontban választott lovas hintózás, szauna, szolárium, pezsgőfürdő várják a kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyó párokat.

A nászutas program ára: 27.000,- Ft/éj. (minimális tartózkodási idő: 2 éjszaka)

A ménesbirtok és szálloda kis tóval, virágos kerttel és arborétummal, rendezvénytermeivel és bankett kapacitásával, esküvők szervezéséhez is különleges lehetőségeket kínál.

Időpontok és elérhetőségek


Ideális és egyedi helyszín családi, baráti eseményekhez

Csodálatos kastély az Üveg-hegy oldalában. Körülötte park, hatalmas platánokkal, ősi kínai páfrány- és égig nyúló amerikai duglaszfenyőkkel.

Talán egy meséből felejtették itt ezt a parkot? Ha nem is meséből, de egy olyan letűnt korból, amelynek utolsó hírmondója az Iglauer Park és a közepén álló villa.

Ezt a nagyrészt fából készült villát Svájcban előre gyártott kitűnő fa alkatrészekből állították össze. A faárugyáros Iglauer a fenyőfák tisztelőjeként a villa körül parkot is létesített, melyben az összes Magyarországon telepíthető nyitvatermőt honosíttatta.

Az Iglauer Villában panzió kategóriájú szobák találhatók összesen 15 személy részére (pótágyakkal 17 főnek). Minden egyes szobához fürdőszoba tartozik, minden szobában hűtőszekrény és televízió van. A villaépület egy teljesen berendezett közös konyhával és egy 30 fő befogadására alkalmas különteremmel rendelkezik. E terem dísze egy kb. 80 esztendős cseresznyefa tálaló szekrény és egy ritkaságszámba menő, még eredeti városlődi majolikából épített zöld cserépkályha. Az Iglauer Villa különtermét baráti, családi rendezvények, céges továbbképzések, vállalati tréningek helyszínének ajánlják. Az igényesen berendezett teremben televízió, videó található, de flip-chart, írásvetítő és egyéb konferencia kellék felszerelése is megoldható. A teremben legfeljebb 30 fő fér el kényelmesen, a terem melletti konyhában igény esetén frissítőkkel szolgálnak.

Tovább

Megjelenés a programturizmus portálon

Havonta már több, mint 150 ezren böngészik oldalainkat!

A portálunkon megjelent ajánlatok, turisztikai szolgáltatások az internetes keresők első találati oldalain is megtalálhatók. A programok, látnivalók, események, programcsomagok és szolgáltatások elérhetők és visszakereshetők tartalmuk, helyszínük és időpontjuk szerint is.

 

Program - Látnivaló - Esemény - Eseménynaptár - Csomagajánlat - Szolgáltatás

Megjelenési lehetőség

Példák megjelenésre                                                  Rendelhető időtartam

Hotel+naptár              12.000 Ft/12 hónap                     minimum 12 hónap

Panzió                          3.000 Ft/negyedév                    minimum 3 hónap

Túranaptár                  3.000 Ft/negyedév                    minimum 3 hónap

Kiállítás                      3.000 Ft/negyedév                     minimum 3 hónap

Élménytúra                 3.000 Ft/negyedév                     minimum 3 hónap

Vásár                            1.000 Ft/hó                               minimum 1 hónap

Gyógykúra                  1.000 Ft/hó                                minimum 1 hónap

A hónap a megjelenési hónap első napjától a lejárati hónap azonos napjáig tart. Lejárat előtt a megjelenés meghosszabbítható, lejárat után pedig újra megrendelhető.








Nagy téli indiántábor Bodzaváron

Nagy téli indiántábort szerveznek december 28-30-ig Bodzaváron.
Kalandos, érdekes lovas programokkal, szánkótúrával.
A hiúzok nyomába erednek, a téli erdőn át.
Csapatuk több mint tíz éve oktatja, szórakoztatja, formálgatja a hozzájuk látogató gyerekeket.
Sikerük egyik kulcsa a 25 hektáros oktatóterület!
  • Itt minden megtalálható ami egy mai gyereket is kimozdít a TV és a monitor elől: tanösvény
  • erdei kalandpálya
  • íjász és lovaspálya
  • vadlesek
  • vadmegfigyelő kamerák, és sok más izgalmas érdekesség.

Oktatási kurzusaik, foglalkozásaik is jórészt a természetben, rendkívüli adottságaikat kihasználva zajlanak.
Nagy téli indiántábor
Helyszín: Bodzavár
Időpont: 2009. dec.28-29-30.
Szállás: csak hálózsák és kispárna kell, házat, ágyat ők adnak...

Költségek: 16.400 Ft. (programok, ellátás, szállás)

Helyfoglalásodhoz 10.000 Ft. feladását kérik - postai utalványon, vagy utalással.

Időpont, nyitva tartás 2009. december 28. /hétfő/ - 2009. december 30. /szerda/

Elérhetőségek


Színházak gyermekes családok részére


  • Minden vasárnap előadás a Kabóca Színházban Veszprémben! Várunk benneteket kedves gyerekek a hét többi napján is bábszínházi előadásainkra. A legkisebbekről sem feledkeztünk meg!

A Kabóca Házikó programjai közt szerepelnek az 1-3 éves gyermekeknek szóló csecsemőszínházi előadások.

Elsőként a Napra nap című produkciót láthatják a kicsinyek kéthetente szerdánként 10 órától.

A legkisebbeknek szóló mesében két emberi alakot öltött házi-manó évődik egymással. Ébredésük után mintha álmaik elevenednének meg: életre keltik a Házikót, benne Cicussal, Kutyussal és Egérkével. Megismerjük az Erdőben élő Kismadarat és a Kíváncsi Nyuszit, megtudjuk hogyan barátkozik össze Felhővel Medve, és hogyan menekül meg Halacska attól, hogy Cicus vacsorája legyen.

A mese végén a Házi-manók segítségével minden kisgyermek kézbe veheti a báb-szereplőket és tovább játszhatja a történetet.

Az előadást a Zenész-manó zenéje színesíti. A közös játék végén pedig mindenkire vár a titokzatos „Nagy Ágybevetés”...

A színpadi produkciót közös játék kíséri.

Az előadás és foglalkozás teljes időtartama 45 perc.

Az előadás legnagyobb erénye, hogy játékosságával folyamatosan leköti a legkisebbek figyelmét is, és hogy a kis nézők az előadás végén közös játékban együtt próbálhatják ki a bábokat a bábszínészek és szüleik segítségével.

  • A Figurina Bábszínház Budapesten bemutatja Az öreg halász meg a felesége valamint a História című előadását.
  • Csaknem százezer fény gyullad ki december 4-én a Fő téri karácsonyi vásár nyitásakor. Pazar pompában és programajánlatban idén sem lesz hiány az adventi időszakban Sopron belvárosában.
További, több mint 40 ajánlat közül válogathatsz országszerte!

Programok pont Rád szabva!

Nincs kedvem semmihez, és odakint is már délután 5-kor sötétség honol, fáradt vagyok, és azt hiszem kicsit meg is fáztam. Ha azt sem tudod miről beszélek, akkor ne olvass tovább!
De ha ismerősen cseng, és nagyon is átérzed ezt az állapotot, akkor ne hagyd magad!
Győzd le a téli tévézős, nassolós estéket, és töltsd hasznosan a szabadidődet!

Persze tudom, hogy a következő kérdés, amit felteszel:
-könnyű mondani, de Mit? Hol? és Mikor?
Hidd el, hogy rengeteg lehetőséged van programokat találni a közeledben, jó áron, és pont Rád szabva. Kereshetsz a hobbid, a kedvenc sportod, gyógymódod, táj vagy város, a közelgő ünnepek, vagy akár névnapok és még számos kritérium alapján, akár ezeket kombinálva is.
Győződj meg róla a saját szemeddel! Ha programot keresel, akkor jó helyen jársz. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan te is törzslátogatónk leszel, hiszen itt minden nap újat találsz:
www.programturizmus.hu

A választás csak rajtad áll!
De ha otthon maradsz, akkor az alábbiakról biztosan lemaradsz.
Rövid ízelítő programajánlatainkból:

Ritka látványosság az égen november 10-én hajnalban

Ki korán kel, bolygót lel!
A jellegzetes téli látványosságok mellett, mint a Fiastyúk vagy a Nagy Orion-köd, egy időben megfigyelhetőek lesznek a hajnali keleti égbolt fényes bolygói is.
A szinte éléről látszó gyűrűs Szaturnusz a Naprendszerben egyedül álló, sűrű légkörrel borított Titán holdjával, valamit a vörösesen fénylő Mars. A látványosságokhoz az utolsó negyedbe lépő Hold lenyűgöző kráteres felszínével méltón társul.
Csak nézz fel az égre!
Mikor? 5:00-7:00 között

Tiszta égboltot kívánunk!

Az év honlapja versenyen ránk is szavazhatsz!

Szavazz a programturizmus.hu oldalra, ha tetszik!

Családi programok novemberben Észak -Magyarországon

Középkori vásár és Márton napi bál Hollókőn
Programok 11.00 - 15.00-ig:
  • Gondolatok Szent Mártonról, a falu védőszentjéről "Szent Márton találkozása a koldussal" :a legenda eljátszása
  • A Szent Márton napi vásár megnyitása a az Ófalu temploma előtt kézműves termékek, őszi gyümölcsök, lekvárok, mézek, sütemények
  • Vidám ludas játékok
  • Vitézi torna Szent Márton tiszteletére
  • Középkori fegyverek bemutatója
  • A vásár ideje alatt ingyen tea, forralt bor és zsíros kenyér fogyasztható.
  • Az egyszer megvásárolt csupor mindig újratölthető.
Este 18 órától: Márton napi bál a Vár Étteremben

További információk:itt

Megosztás

Programok 2009. november 20. Észak-Magyarország

Buszos járatok Tokaj-Hegyalján
A Tokaj Tourinform iroda ősszel elindította a Tokaj - Hegyalját bejáró buszjáratait. Pénteken városnéző sétával indul a program, szombaton pedig Tarcalra viszi a vendégeket. Az érdeklődőket idegenvezetők kísérik, hogy behatóbban megismerjék a térséget.

Palócgála Egerben
Egerben nézhetjük meg a Palócgálát 2009. november 20.-21.-én, mely ennek a különös népcsoportnak a hagyományait, értékeit mutatja be.

Őszi-téli hagyományőrző programok

Látogasson el Szentlélekre és élvezze a Közút Vendégház őszi-téli hagyományőrző programjait a Bükk-hegységben.
Márton – napi Liba vigadalom:
2 éjszaka félpanziós ellátással szombaton libasültes , pezsgős , zenés vacsorával.
2 fős szoba 12.400 ft/fő

Szüreti hétvége az Árvay Családi Pincészettel Rátkán

Vannak már olyan területeink is, ahol gyönyörűen, hamvasan lilán kacsingat az aszúszem - és ha kacsingat akkor miért ne vonnának a keblünkre? Jó levegő, szüreti hangulat, dűlők felfedezése, szőlőszedés és aszúzás, finom házias ételek, tokaji borok.

Márton napi libanapok
Látogasson el a Nógrád megyei Alsópetényi Hármaskönyv Fogadóba, ahol immár sokadik alkalommal megrendezésre kerülnek a Márton-napi liba napok. Ínycsiklandozó liba ételekkel és finom borokkal várjuk kedves vendégeinket.