(Január, Február ) Március

Milyen igazuk volt az ókori rómaiaknak! Náluk az év sokáig március elsején kezdődött, az azt megelőző téli, hideg időszaknak pedig egyszerűen nem adtak nevet. A január és a február utólag került a naptárba, s az évkezdet is ennek megfelelően módosult. Mi már ezt a naptárt örököltük, így nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást a tél hátralévő részéből. Lássuk, hol, hogyan tölthetjük tartalmasan az időt, amíg megérkezik a napsütés!

 Január 22-e, Vince napja fontos dátum a szőlőtermesztő falvakban, hiszen ekkor a gazdák vesszőt vágtak, amit aztán a szobában vízbe állítottak, s a kihajtott vesszőből jósolták meg a következő évi termést. A néphagyomány szerint a gazdának ilyenkor sok bort kell innia, ha azt szeretné, hogy jó legyen a termés. Ha Vince napján jó az idő, jó szüretet jósolnak, rossz idő esetén gyengébb év várható. Az Ópusztaszeri  Nemzeti Történeti Emlékparkban január 22-én, szombaton  felidézik ezt a hagyományt, várják az érdeklődőket!


Ez az idő alapvetően a beltéri rendezvényeknek kedvez. Tudják ezt a hazai wellness létesítmények is, így érdemes böngészni a kínálatot, rengeteg akciót, programot hirdetnek. A budapesti Aquaworld a hét minden napjára kínál valamilyen kedvezményt a fürdőzni vágyóknak, és ha a rendes nyitva tartási időn túl is szeretnénk élvezni a wellness szolgáltatásokat, Szegeden és Győrben is vár éjszakai fürdőprogram.


Hideg van, és korán sötétedik.  IIyenkor jobban esnek a finom ételek, minőségi borok. A napfény hiánya jól kompenzálható, ha megpróbálunk más érzékszerveinkre hatni. Ebben az időszakban szinte minden napra jut egy borvacsora, borkóstoló, vagy egy visszautasíthatatlan hétvégi ajánlat, mint amilyen a Nyitott Pincék Napja.  Az előttünk álló néhány téli hétvégén nyugodtan útra kelhetünk feltérképezni a hazai borvidékek kínálatát, nem fogunk csalódni.

A természet kedvelői ne veszítsék szem elől a nemzeti parkok programkínálatát, és a természetjáró egyesületek túranaptárát! Nincs annál jobb, mint egy kirándulással egybekötött gasztro- wellness hétvége!


Ünnepi hangulatban



A korábbi évekhez képest most hamarabb beköszöntött a tél. Néhány hete még szinte tavaszi időben kirándulhattunk, most pedig egyre érkeznek a hírek egész Európát megbénító hóviharokról, szokatlan hidegről, csapadékrekordról, közlekedési káoszról. És itt az advent, hétvégén újra meggyújthatunk egy gyertyát az ünnepi koszorún. Most azoknak próbálunk tippeket adni, akik az elkövetkező néhány hétvégét szívesebben töltik aktívan, és a karácsonyi bevásárlás mellett igyekeznek más módon is kikapcsolódni, ráhangolódni az ünnepre. 

A tél egyik biztos jele, amikor az utcákon megjelennek a forraltboros és sült gesztenyés standok; nemcsak a vidék, hanem a nagyváros is megszépül ilyenkor, az ünnepi díszkivilágításban. A városközpontokban jellemzően kézműves termékek közül válogathatunk a karácsonyi vásárokban. Ezek a helyek nemcsak arra jók, hogy ajándékötleteket gyűjtsünk; kisebb sétáinkon ilyenkor napfény helyett színekkel, illatokkal töltődhetünk, finom anyagokból készült árukat tapinthatunk, szagolhatunk, beszélgethetünk az árusokkal, s szinte észrevétlenül pihenhetjük ki a hétköznapok monotonitását. Idén Újbuda is vásárt szervez, és szinte minden vidéki városban találhatunk a vörösmarty térihez hasonlót, így Sopronban, Győrben, Dunaújvárosban, Balatonfüreden is. Az évek óta sikeresen működő design vásár, a WAMP idén decemberben háromszor is várja a kortárs iparművészet kedvelőit Budapesten, a Millenárison.

Igaz, hogy nincs jobb, mint természetes jégen korcsolyázni, de szerencsére ma már nem kell feltétlenül megvárni, míg befagynak a tavaink, hiszen sok helyen találhatunk műjégpályát, ahol korcsolyacipőt is bérelhetünk. Ha még sosem próbálta, idén ne hagyja ki! Heves megyében pl. Lőrincin, Borsodban Tiszaújvárosban, Komárom-Esztergom megyében Táton működik jégpálya. Aki hobbi szinten télen is szívesen fut, december 19-én ne mulassza el a győri Karácsonyi Rohanást, 26-án Óbudán a Bejgli futást, 31-én pedig irány Kőszeg!

 Aki jobban szeret ilyenkor melegben lenni, az sem panaszkodhat: a képregények kedvelőit december 18-án várja a Hungarocomix, másokat kávéházi esték rendezvénysorozat  Herenden, a komolyzene kedvelőit a tihanyi apátság színvonalas hangversenyei, aki pedig még nem látta, január 9- ig még megnézheti Martin Munkácsi világhírű fotóit a Ludwig Múzeumban, Budapesten.



Mindenkinek örömteli ünnepi készülődést kívánunk!

Itt a fürdőszezon! Gyógyvíz gyorstalpaló

Magyarország európai termálvíz-nagyhatalom, gyógyvízkészletünk az ország jellegzetes vízrajzának köszönhetően világviszonylatban is jelentős. Amikor  a hazai fürdőkultúráról beszélünk, elsőre általában  a hévízi tó vagy a patinás fővárosi épületek ugranak be, közben, bár minden régióban fellelhető gyógyvízforrás, a kutak háromnegyede az Alföldön található! A gyógyvizek nagy része oldott ásványi anyagokat is tartalmaz, fürdő-vagy ivókúrára alkalmas. Termálvíz vagy hévíz az a rétegvíz, amelynek hőmérséklete több, mint 30 Celsius-fok.


Mivel a fürdők többségében van olyan medence, ami oldott ásványi anyagokat nem, vagy higított formában tartalmaz, a kifejezett gyógyulási szándékkal, és/vagy orvosi beutalóval érkező vendégeken kívül a turisták elsősorban nem a gyógyvízek összetétele, hanem a fürdők elhelyezkedése, kialakítása,a különböző szolgáltatások alapján választanak.  Mégis, nézzük meg, melyik víz mit tud, és mely fürdők között válogathatunk, ha a gyógyvizek összetétele is szerepel a szempontjaink között!

A földes, meszes vizek reumatikus bántalmakra jók, ha szénsavat is tartalmaznak, akkor szív-és gyomorbetegségek gyógyítására is alkalmazhatók. Egy lelőhely Kékkút, és ott a Theodóra-tanösvény, amit végigjárva nemcsak a különleges összetételű ásványvizet, hanem a Káli-medence geológiai értékeit is megismerhetjük. A budapesti fürdők közül ilyen meszes gyógyvíz található a Rudasban, ahol évek óta sikeresen zajlanak a Cinetrip rendezvények, de a Lukács vagy a Gellért fürdőt is meglátogathatjuk.

A kloridos vagy konyhasós vizek nátrium-és kloridionokat tartalmaznak, amik reuma, vagy női bajok ellen hatásosak. Ilyen fürdő található Cserkeszőlőn, Karcagon, és ide sorolhatók a sziksós tavak is Gyopárosfürdőn vagy Nyíregyháza-Sóstón.

A kéntartalmú vizek fürdő formájában is pótolhatják a szervezet kén-hiányát, egyes bőrbetegségeket, illetve reumatikus panaszokat enyhíthetnek. Ilyen forrás található például Erdőbényén. A település másról is nevezetes: ha erre járunk, két patinás épületet is meglátogathatunk, amelyek az Észak-Magyarországi Kastélyút tagjai; a Szirmay-kastély és a Budaházy-Fekete-kúria. A fürdők közül Harkányban és Mezőkövesden található kénes vízű gyógyvíz.

A radioaktív vizek fürdő, ivókúra és belégzés formájában is kifejtik gyógyhatásukat. Fájdalomcsillapításra, a belső elválasztásű mirigyek működésének szabályozására, anyagcsere-zavarok enyhítésére alkalmazhatóak, a néphit fiatalító hatást is tulajdonított ezeknek a vizeknek. Hévíz mellett Miskolctapolcán, Egerben is ilyen a gyógyvíz összetétele,  de a Rudas  és  a Gellért fürdő forrásai között is akad ilyen.
Alkalikus vizeket általában ivókúrára javasolnak, ám fürdő formájában is jótékony hatású hurutos megbetegedésekre a bükkszéki  gyógyvíz,  vagy palackozva Salvus víz.


Márton - nap, másképp

A másképp ebben az esetben azt jelenti: ne hagyjuk elsikkadni ezt a jeles napot a hétköznapok sorában, ünnepeljük Szent Mártont, mint a régiek, járjunk utána, ki volt ő, milyen néphagyomány kapcsolódik ehhez az időszakhoz, s így a liba és az újbor is jobban ízlik majd! A méltó ünneplésre rengeteg lehetőség adódik országszerte, bátran böngésszünk a kulturális programok és  a vendéglők, falusi szálláshelyek ajánlatai, szállodák programcsomagjai között!


A kutatások alapján szinte biztosra vehetjük, hogy Márton Savaria, a mai Szombathely szülötte. Márton jócselekedeteiről már életében legendák keringtek, és amikor hírét vette, hogy a nép püspökké szentelné, a ludak óljába bújt- rejtekhelyét a madarak hangoskodással, szárnyuk csattogtatásával leplezték le. 371-ben szentelték Tours püspökévé, halála után pedig Szűz Mária után Magyarország patrónusa lett.
November 11-e a római idők óta a téli évnegyed kezdő napja is, amikorra elkészül az újbor, meghíznak a libák, véget ér a munka a földeken, és kezdődhet a vígasság! A libahúsból rendszerint a papnak is küldtek, innen ered a "püspökfalat" elnevezés. A közmondás szerint: "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik."

Elsőként nézzük, mit kínál Szombathely! A város egy héten át ünnepel, a rendezvénysorozat a Szent Márton napi országos nagyvásárral nyit, így indul a Szent Márton Hét, amelynek keretében egyházi megemlékezések, képzőművészeti, zenei rendezvények, kiállítások, táncházak,koncertek várják a látogatókat, akik természetesen gasztronómiai különlegességekkel is találkozhatnak a város éttermeiben. Végigjárhatjuk a püspök szülőhelyén az emlékeket, amelyhez jó kiindulópont a Szent Márton Látogatóközpont. A hétvége remek alkalom arra is, hogy bejárjuk Szent Márton Vándorútjának egy részét, amit a szülőváros, Szombathely végül oklevéllel jutalmaz! Nagykanizsán külön programlehetőség az őszi szünetre a vándorút zalai és horvátoszági részeinek bejárása!
Ha sportosak vagyunk, és úgy döntünk, inkább a természetben töltjük el Szent Márton napját, november 13-án,szombaton vegyünk részt az Észak-Dunántúl Kupa 2010 "Szent Márton" túráján!

Keszthelyen és Kehidakustányban akár előre is örülhetünk az újbornak, libasültnek, az akciós csomagajánlatok már november 5-től elérhetők. A villányi Gere-pincészet november 1-14 között kínálja újborát hideg libafalatokkal Márton püspök tiszteletére, a városban pedig november 13-án lesz a lampionos felvonulás. A Lázár Lovaspark is libatorral készül az ünnepre egy nagyszabású hétvégi program keretében, ahol a gyerekek is garantáltan jól szórakoznak majd. Ópusztaszeren november 13-án búcsúztatják az őszt, de ha Szekszárdra látogatunk, ott már november 10-től kezdődik a borünnep.

A libasült és az újbor népszerűsége töretlen, és szerencsére egyre több színvonalas ajánlattal csalogatnak a települések és a szolgáltatók országszerte, így ne sajnáljunk magunktól egy pár napos kirándulást,pihenést, használjuk ki az utolsó őszi napokat!





Nemzeti parkjaink programkínálatából

Magyarország természeti értékekben különösen gazdag: tíz nemzeti park, 35 tájvédelmi körzet és több, mint 100 kisebb rezervátum, védett terület található az országban. A nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek gazdag programkínálata szinte minden évszakban vonzza a látogatókat; a természet közelsége feltölt, arra pedig a nemzeti parkok szakavatott személyzete a biztosíték, hogy szép és tartalmas programokon vehetünk részt!


Magyarország legrégebbi nemzeti parkja a Hortobágyi Nemzeti Park,amely egyben Európa legnagyobb kiterjedésű összefüggő pusztája is. Az ősz leglátványosabb eseménye kétségkívül a darvak vonulása, amit a látogatók egész októberben vezetett túrákon követhetnek nyomon. Lesz még bikaárverés és pásztoradvent, lehet kisvonatozni a halastavak körül, a látogatóközpont pedig interaktív, látványos kiállítás keretében ad átfogó képet a pusztai életről, az állat-és növényvilágról.

A Kiskunsági Nemzeti Parkban természetismereti foglalkozások, szakkörök, filmklub, környezeti nevelési és erdei iskolai programok  mellett szakemberképzés is zajlik. Lesz madármegfigyelés október elején, és a teljes programnaptár elérhető a portálon!A Bükki Nemzeti Park az erdők és a barlangok birodalma: területét mintegy 97%-ban borítja erdő, és több száz barlang található itt! Ide tartozik az ipolytarnóci bemutatóhely, az Erdőteleki Arborétum az ország legnagyobb cukorsüveg fenyőjével, és ha Lillafüreden járunk, meglátogathatjuk a pisztrángtelepet is!
Az ország legkisebb nemzeti parkja Aggteleken található, a szlovákiai területtel együtt ez Közép-Európa legnagyobb barlangrendszere is egyben. A nemzeti park igazgatósága a szabadon látogatható értékek mellett szervezett barlangtúrákat, és különféle felszíni,ökológiai, zoológiai, botanikai programokat is ajánl a látogatóknak. A kínálatban szervezett túrák, gyermekprogramok, vadászlovaglás, múzeumi napok, lovastáborok, játszóházi és kézműves foglalkozások.


Ha Sopron és a Fertő-tó környékén járunk, érdemes ellátogatni a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba. Csodálatos tanösvényeken kirándulhatunk, vagy kerékpárral  bebarangolhatjuk a Fertő-tájat, de kirándulhatunk gőzmozdonnyal is!

A Duna-Dráva Nemzeti Parkban lehet természetfotózni, madarakat gondozni,  ökotúrákon vehetünk részt, de rendszeresen vannak koncertek is a szervezett túrák és játszóházi programok mellett. Érdemes ellátogatni a bátai Fekete Gólya Múzeumba is!


Szarvason található a Körös-Maros Nemzeti Park látogatóközpontja. Innen bejárhatjuk az Anna-ligeti tanösvényt, de választhatunk a programkínálatból is: gombaismeret, csillagászat, ismeretterjesztő foglalkozások várják a látogatókat!

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park eseménynaptára is elérhető portálunkon. Geotúra-vezető képzések, madármegfigyelés, madárgyűrűzés az őszi kínálatban. Lesz gyalogtúra at Állatok Világnapja alkalmából a Balaton partján, bejárhatjuk a Lóczy-gejzír sétautat Tihanyban, a Tapolcai-medencét, és ismerkedhetünk a Bakony természeti értékeivel.

A tatai vadlúd sokadalom kedvelt esemény az Öreg-tónál. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Sas-hegyi látogatóközpontjában interaktív kiállítás mutatja be a hegy kialakulását és természeti értékeit. A nemzeti park szakemberei kihelyezett földrajzórák megtartását is vállalják. A tanösvényen 11 és 17 óra között óránként indul szakvezetés, csoportoknak pedig nyitvatartási időn túl is biztosítanak időpontot. A nemzeti park területén, a Visegrádi-hegységben extrém sportolási lehetőségre is van alkalom.

Az Őrségi Nemzeti Park a legfiatalabb, 2002-ben alapították. A térség programjai közül kiemelkedik az Őrségi Tökfesztivál, egyúttal a nemzeti parkhoz tartozó egységek látogatását is belevehetjük a programba. A nemzeti park programkínálata elérhető a portálon; madármegfigyelés, gombakiállítás, szervezett kirándulások az ősz folyamán minden érdeklődő számára! Elő a bakancsot, ismerjük meg természeti értékeinket!



Nemsokára őszi szünet!


Idén szokatlanul hosszú az őszi szünet- az utolsó tanítási nap október 29-e, az első pedig november 7-e lesz. Mostani bejegyzésünkkel szeretnénk tippeket adni a szülőknek, hol, hogyan  tölthetné gyermekük tartalmasan a szünetet, vagy hol pihenhetne együtt a család. Nem árt idejében elkezdeni a tervezést, hiszen nagyon hamar eltelik ez a pár hét október végéig, és rengeteg érdekes programot, programcsomagot kínálunk a portálon! 

Ősszel még működnek erdei iskolák, ahol szervezett program keretében ismerkedhetnek a természettel, kirándulhatnak, barátkozhatnak egymással a gyerekek, miközben új élményekkel gazdagodnak. A Tihanyi Levendula Erdei Iskola 3-4. és 5-6. osztályos gyerekeket fogad, előzetes bejelentkezéssel. 
 A Tisza, a Szamos és a Túr folyók háromszögében fekvő Panyolán a Cibere Vendégház nemcsak gyerekcsoportoknak, hanem családoknak,baráti társaságoknak is ideális választás lehet.


A  kisrécsei Kendlimajor Művészeti Szabadiskola amatőr képzőművészeti kurzusokat és táborokat szervez, ahol művészek felügyelete és segítsége mellett bontakozhatnak ki az egyedi elképzelések. Az évnek ebben a szakában is találhatunk még programokat, mint például november első hétvégéjén a kerámia kurzust. A Seholsziget Élménypark a Nógrád megyei Nőtincsen szintén várja látogatóit minden hétvégén. 15 hektáron állatsimogató, labirintus, kisvonatozás, lovaglási lehetőség várja a gyerekeket.


 Ha egynapos kirándulások mellett döntünk, akkor is bőven van miből válogatnunk: a veresegyházi medvefarm, a budakeszi vadaspark állatsimogatója vagy épp a tiszacsegei termál strand?



A portálon számos városi és megyei közművelődési intézmény állandó és időszaki programja  is megtalálható. A múzeumok, könyvtárak, művelődési központok is készülnek a szünetre, így a megszokott programok mellett plusz szolgáltatásokat is találhatunk!

Ha közös pihenést tervezünk, az ország minden táján találhatunk kedvezményes csomagajánlatokat  az őszi szünetre. Négy színvonalas bakonyi szálloda egyedülálló programcsomagot kínál vendégeinek. Kereshetünk gyermekbarát hotelt, választhatunk aktív pihenést, dönthetünk wellness napok mellett, a portálon minden esetben találhatunk olyan ajánlatot, amit a gyerekek is élvezni fognak!


Szeptemberben gasztronómiai fesztiválok országszerte

Szeptember Szent Mihály vagy Földanya hava, a hidegebb időkre való készülődés kezdete. A nyelvújítók gyümölcsönösnek nevezték. Az asszonyok Kisasszony napjára, szeptember elejére befejezték a kerti munkákat, begyűjtötték télre a gyógyfüveket, és ezután kezdődött a vetés. 


 Szeptember a gyümölcsök és a termőföld ajándékainak ünnepe. Lássuk, milyen hagyományőrző és gasztronómiai fesztiválokat kínálunk a szép őszelőre!

Szeptember első hétvégéjén rendezik például a Kanizsai Bor-és Dödölle Fesztivált, és ellátogathatunk a mátraballai burgonyanapra is. A dödölle (ganca, cinke) jellegzetes, burgonya alapú zalai étel.  A dödölle fővárosában, Nagykanizsán megrendezésre kerülő hagyományőrző fesztiválon főzőversenyt is rendeznek, ahol mindenki elkészítheti ennek a népszerű ételnek a számára legkedvesebb változatát.

A mátraballai burgonyanap is minden év szeptemberének első szombatján zajlik, ez a burgonya kiásásának ünnepe. Olyan hagyományos palóc ételeket kóstolhatunk itt, mint a sulyka, a nyögve, vagy a savanyú krumpli.


Szeptember 10-11-e között érdemes Noszvajra, a Bükki Nemzeti Park délli határán húzódó hegyvidéki üdülőfaluba látogatni, hiszen 12. alkalommal rendezik meg a pincenapokat. A gasztronómiai programot ledolgozhatjuk a településről induló hegyi ösvényeken, evezhetünk a csónakázó tóban, vagy kirándulhatunk a közeli Egerbe. A fővárosban a Budavári Bor-és Pezsgőfesztivál, a Balatonnál pedig a badacsonyi szüret kínálja borait. Szeptember 10-én kezdődik, majd egy héten át tart a Kalocsai Paprika Napok, a paprikaszüret ünnepe. 



A soproni kékfrankos fesztiválon hatfős csapatok mérhetik össze főzőtudományukat. A verseny egyetlen kitétele, hogy kékfrankossal kell elkészíteni egy bográcsételt, ezt követően pedig ismert séfmesterek választják meg a fesztivál szakácskirályát.


Az utolsó őszelői hétvége is tartogat meglepetéseket, hiszen ekkor zajlik majd Székesfehérváron a lecsófesztivál,  de ellátogathatunk  Köszegre is,  ahol nemcsak szüret és bor, hanem nemzetközi fúvószenekari találkozó is lesz.

Geocaching: a természet, a kultúra és a modern technika találkozása


A geocaching (geokesing) a görög geo (föld) és az angol cache (rejtekhely) szavakból álló összetétel, nevében hordozza lényegét: kirándulás, természetjárás közben az ország legkülönbözőbb pontjain apró ládákra bukkanhatunk, amelyek koordinátáit a játék internetes honlapján előre leolvashatjuk, és saját gps készülékünkkel bemérhetjük.

Ha megtaláltuk, üzenhetünk az utánunk jövőknek, apró ajándékokat hagyhatunk a dobozban, és egy internetes közösség részévé  is válhatunk, ha élményeinket és fotóinkat közzétesszük, így szerkesztve a játék saját virtuális útikönyvét. A játék alapvetően nemzetközi, de létezik magyar nyelvű oldala is, amit a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület üzemeltet. Ezen az oldalon megtalálunk minden  információt, így azt is, hogy Magyarországon a tervezett úti célunk, lakóhelyünk  közelében hol található kincsesláda, vagy tervezhetünk kirándulásokat ezek térképét követve. Portálunkon is szerepelnek bakonyi ajánlatok.


A játék az Amerikai Egyesült Államokból indult 2000. május 3-án. Magyarországon 2001. június 24-én helyezték el az első ládát, mára már több,mint 2700 található szerte az országban.

A geocachingban az a jó, hogy bárki űzheti. Lehet a legjobb szabadidős családi program, amiben minden korosztály megtalálhatja azt, ami számára érdekes és izgalmas - legyen az a gps készülék, a fényképezőgép, vagy maga a természeti / kulturális kincs, amiről a játék valójában szól. Mehetünk nagyobb baráti társasággal, versenyezhetünk egymás közt, és mindig találhatunk tippeket arra, merre induljunk, ha van egy szabadnapunk, amit szívesen töltenénk a természetben. A geocaching tulajdonképpen nem más, mint a kirándulások ötlettára, amit a játék, a kincskeresés izgalma varázsol még érdekesebbé.

Ne keressünk nagy ládákat: ezek általában műanyag, vízhatlan dobozok, amiket leginkább élelmiszer tárolására használunk. Benne üzenet azoknak, akik véletlenül találnak rá, egy napló, amelybe feljegyezhetjük, ha megtaláltuk, toll, és egy apró ajándék, amit a játékosok hagynak egymásnak. A napló tartalmazza a láda rövidített nevét, a koordinátákat, az elrejtő nevét, az elrejtés idejét, és egy jelszót, amit érdemes feljegyezni, ha az interneten is be szeretnénk jelenteni, hogy megtaláltuk a ládát.

A szabályokról, és minden további szükséges tudnivalóról a játék honlapján tájékozódhatunk.



Nyaralás a Balaton mellett: Mit tegyünk, ha nincs strandidő?

Az idei szeszélyes nyár azokat is próbára teszi, akik programjukat a nyaralás idején is pontosan megtervezik, leszervezik. Most azoknak próbálunk ötleteket adni, akiket esetleg felkészületlenül ér a borongós, hűvösebb idő, mert szabadságukat szeretik a Napon sütkérezve, strandolással, olvasással tölteni.



Egy biztos: nem kell a négy fal között ülve várnunk, hogy visszatérjen a napsütés; a Balaton-felvidék és a Kis-Balaton természeti értékei, a környék programkínálata tartalmas időtöltést biztosít, és mindenki megtalálhatja a maga tempójának megfelelő programot!

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutatóhelyei közül nehéz egyet kiemelni. Választhatunk aszerint, melyik esik hozzánk közelebb, vagy hova tudunk könnyebben eljutni. Ha nem autóval utazunk a Balatonhoz, érdemes kerékpárt magunkkal vinni, vagy bérelni, így rövidebb távokon sokkal gördülékenyebben haladhatunk, és nem vagyunk menetrendhez kötve.

Tihany, ahol az országban elsőként alakítottak ki tájvédelmi körzetet 1952-ben, egész évben vonzza a látogatókat. Az egyedülálló, mediterrán mikroklíma számos ritka, védett növényfajnak kedvez, és az országban sehol sem találunk hasonló geológiai képződményeket. A rovarok közül különösen a lepkék kedvelik a félszigetet, mintegy 800 faj él itt.

A Lóczy-gejzír sétautat magunk is felfedezhetjük. Ha szakvezetés mellett döntünk, legalább két  héttel a tervezett időpont előtt be kell jelentkezni!



A balatonedericsi Csodabogyós-barlang azoknak való, akiket nem rettent el egy kisebb túra, mert már a barlangot is csak gyalogosan lehet megközelíteni. A Keszthelyi-hegység keleti peremén nyíló barlang a bejáratánál is megtalálható szúrós, örökzöld cserjéről kapta a nevét. Maga a barlang könnyen járható, így egyik túra sem megterhelő, és nagyon látványos!



Ha már vízparton vagyunk, ne feledkezzünk meg a hajókirándulásokról sem! A nyári Balatonon folyamatosan indulnak séta- és kirándulóhajók, ahol a szervezők nemcsak a szülőkre, hanem a gyerekekre is gondolnak! Ha badacsonyi kirándulás mellett döntünk, a régiós buszjárattal a helyi borospincéket is végiglátogathatjuk.




Akik szabadságuk alatt is előnyben részesítenek egy városi sétát, választhatnak a keszthelyi vagy a balatonfüredi kikötő között.  Augusztus 4-e és 8-a között Balatonfüreden rendezik az Úszó Európa -bajnokság nyíltvízi futamait, így idén nemcsak a borhét és a régi fényében pompázó reformkori városrész,hanem a sport szeretete is a városba hívja a vendégeket.


Ha hosszabb kirándulást tervezünk, és valami igazán különlegeset szeretnénk látni, érdemes ellátogatni a kápolnapusztai bivalyrezervátumba. Itt közelről vehetjük szemügyre ezt a hazánkban őshonos fajt, hiszen az állatok nagyon szelídek. A bivalytörténeti kiállítás mellett megismerhetjük a Kis-Balaton élővilágát, bejárhatjuk a sétautat is.

Ne féljünk tehát útnak indulni akkor sem, ha borús az ég: persze az sem baj, ha a táska mélyén ott van a kártya és a társasjáték, ha estére még marad energiánk, vidáman játszhatunk reggelig, miközben odakint eső áztatja a tájat, és süvít a szél.

Zamárdi a kalandok és élmények fellegvára


Zamárdiban megnyílt a kalandpark. Igen, látjuk plakátokon, halljuk reklámokból.

De nézzük csak mit is rejteget valójában ez a park a kalandokra éhes adrenalinfüggő felnőtteknek, vagy az örökmozgó, hancúrozni vágyó gyerekeknek.

Egy gyönyörű, harmincötezer négyzetméteres ligetben építették fel a kalandparkot. Az ősfák közt kifeszített köteleken hoztak létre akadályokat, és mintegy másfél kilométernyi csúszópályát is találunk itt.


A park szinte végtelen lehetőségeket tartogat a szabadidő aktív eltöltésére.
Aki adrenalin-függő, az itt függhet napestig!
A kicsiknek gyerekpálya, a nagyobbaknak kölyökpálya, felnőtteknek pedig öt nagypálya áll a rendelkezésére. A legnépszerűbb persze a négy csúszópálya, ezt úgy találod meg a legkönnyebben, ha a Tarzan üvöltés felé indulsz el. (Ha megnézed a videót rájössz mire gondolok) :)
Van itt még nagy kaliberű vízigéppisztollyal felszerelt vízidodzsem is.

Az egész napos kalandozásban persze jól meg lehet éhezni, de természetesen erről is gondoskodtak:
Kemencében sült pizzával pótolhatod az elégetett kalóriákat.
Hogy az emlék ne vesszen el, haza is viheted: fényképezkedhetsz Zamar, a kalandpark kabalaszörnye társaságában.


A biztonságos szórakozásról mindvégig képzett animátorok gondoskodnak, ez fontos! Sőt mindenki kap egy rövid kiképzést, mielőtt fejest ugrana a kalandokba. A program csapatépítéshez sem utolsó!
Ha neked mindez nem lenne elég, akkor a kalandpark közvetlen szomszédságában akár lovagolhatsz vagy gokartozhatsz is.

Szóval "Lógj Velük!"
Hidd el megéri, mert közben oldódik a stressz, töltődnek az energiák, és még a bőröd is feszesebb lesz! És mindezt úgy, hogy közben jóóóól érzed magad!

Még mindig itt ülsz? Mire vársz még??? :)
Lóógásra fel!

Na jó még megnézheted a bemutatkozó videót


További kalandok is várnak rád Zamárdiban:

Ha már Zamárdiban jársz ne hagy ki a harckocsi kiállítást sem.
Egyedülálló azért, mert sehol máshol az országban nem találni ilyen teljes és jó állapotú eszközöket, és azért is, mert itt a látogatókra nem vonatkozik a múzeumokban szokásos “csak a szemnek” szabály.
A múzeum jelszava: mindent a szemnek, mindent a kéznek!


Valamint júliusban Heineken Balaton Sound Fesztivál
Elővételben még július 7-ig vehetsz jegyeket.

Vakáció!

Végre elérkezett a szünidő!
Emlékezetes nyarat szeretnél, vagy csak lógatnád a lábad?
Talán hasznosan töltenéd el ezt az időt, például tanulással?
Na nem kell megijedni, azért nem a sulira gondoltunk, kötelező tantárgyakkal. :)

Mit szólnál, ha tanulhatnál valamit, amiről már régóta többet szeretnél tudni, de eddig nem volt rá időd, vagy nem tudtad hol keresd? Próbálj ki egy új hobbit! Fejleszd a készségeidet! Táborozz egy vadregényes erdőben, írj újságot, gyűjts ásványokat vagy légy gladiátor! De találsz itt cserkészet, lovaglás, táborozás témakörben is programokat. Itt a szünidő, kalandra fel!

Izgalmas, és újszerű területeket fedeznél fel?

Pszichodráma tábor
Régész- indián kalandtábor



Szereted az állatokat és a természetet?
Akkor nyári aktív tábor Sopronban
6-14 év közti fiatalok részére 5 napos turnusokban, hétfőtől péntekig nyári lovastábort szerveznek bejárással.

Lovastábor a Pilisi Parkerdőben
Lovaik jól nevelt, barátságos lovak, akik nem harapnak, nem rúgnak. Túrázni legtöbbször a zárt vadas kertekbe szoktak menni, ahol a vad állatokat a saját élőhelyükön figyelheted meg lóhátról, alkalmanként ellátogatnak a Norma fához a Szabadság hegyre, ahonnan egy kis rétesezés után teli pocakkal és jó érzéssel sétálhatsz vissza a lovardába.
Tábort vagy napközit keresel bentlakással?
Nyaralj és tanulj angolul egy időben a Balaton déli partján, Zamárdiban

A nyelviskola egy hétre a Balaton partjára költözteti Neked a nagyvilágot!
Amit kínálnak: tematikus megközelítést alkalmazó, kommunikáció központú angol oktatás napi 6 órában az angol anyanyelvű országok (Brit szigetek - Egyesült Királyság és Írország - , USA és Kanada valamint Ausztrália és Új-Zéland) kultúráján és történelmén keresztül.

Balatoni lovas napközis tábor Keszthelyen, a Georgikon Lovasiskolában
Elsősorban 9- 17 éves gyerekek jelentkezését várják kezdőtől a haladó szintig, de lehetőséget biztosítanak felnőtt és ifjúsági csoportok, családok részére is.


Együtt táboroznál a családdal?
Zánkán ezt is megteheted
A közös strandolás, a kirándulások, a sportversenyek és családi vetélkedők mellett külön programokat is biztosítanak a gyerekek és a felnőttek számára.


Vitorlástábor a Balatonon bentlakással, vagy bejárással Siófokon
A délelőtti és a délutáni foglalkozást rövid elméleti oktatással kezdik. Ezt követően Optimist, Laser, Kalóz, és Soling hajókkal naponta 2 x 2-3 órát vitorláznak. Mentőmellényt mindenkinek biztosítanak.


És még sok- sok program, tábor, napközi, sport-, üdülő-, szaktábor a nyári szünetben.

Oliva Étterem Café Grillkert Panzió

A Várhegy, Veszprém város egyik legnevezetesebb helyszíne. Szt. István királytól és Gizella királynétól kezdve számos magyar uralkodó megfordult itt.

Az Oliva Étterem, épp itt Veszprém belvárosában, a Buhim utcában az egykori Pusztai étterem helyén található.


Az épület 2000-ben teljes felújításon és belső átalakításon esett át. A felújítás megőrizte a hagyományos, sok ablakszemes ablakosztást, helyreállította az épülethez illő tetőhéjazatot, a szép, népi barokk fakaput és egyebekben is hosszú időre biztosítja a ház építészeti értékeinek fennmaradását, ötvözve a modern professzionális vendéglátással.



Várják a vendégeket saját ingyenes parkolóval, a hagyományos, magyaros és a nemzetközi konyha válogatott fogásaival, grill ételekkel, valamint a ház specialitásaival, válogatott ízeivel, heti ajánlatokkal, hétfőtől csütörtökig 11.30-23.00-ig, péntek szombaton 24.00-ig. Kerti szezonban élő Jazz.



Oliva Panzió:
Az étteremhez tartozik egy panzió is, ahol mediterrán hangulatú 11 egyedi fa bútorozású szobát alakítottak ki.
A panzió teljes kapacitása 25 fő. A panzió szobái légkondicionáltak, minibárral, Internet csatlakozással felszereltek.
Az Oliva Panzió csomagajánlatai:

Nyári pihenés Veszprém történelmi belvárosának szívében, az Oliva Panzióban
Pihenés Veszprémben kulturális városnézéssel
Egyházi kincsek nyomában





Az étterem, panzió kávézó és grillkert alapszolgáltatásain kívül egyéb programokat, rendezvényeket is szervez az itteni profi csapat:
Oliva Konferencia
Oliva Esküvő
Oliva Catering, Borkóstoló, Party Service

Fesztiválok éve

Ez az év a fesztiválok éve, és bizony ki is tettek magukért a rendezvényszervezők!
Indul a nyár, indulnak a fesztiválok. Idén annyi, mint még soha, használd ki!


Szereted a veterán autókat, vagy inkább a Harleyk dobogtatják meg a szívedet?
Autós, motoros fesztiválok

Szeretsz jókat enni, vagy csak keresed a hazai minőségi termékeket?
Gasztronómiai fesztiválok, kirakodóvásárok, Libamáj fesztivál, és a Cseresznye ünnepe, Sör és csülökparádé nemzetközi zenekarokkal

Ragaszkodsz a gyökereidhez?
Folklór élmények, és népművészet

A gyerekek már kinőtték a játszóteret?
Gyereksziget, Tündérfesztivál, Mesefesztivál




Sportolnál, vagy csak drukkolnál?
Sportfesztiválok, bicaj, streetball, kosárlabda, vitorlázás




Szórakoznál egy kicsit? Kapcsolj ki!
Karnevál, country, bor, vigasság, népünnepély

Vissza a jövőbe :)
Életre kel a hagyomány haditorna- és hastánc bemutatókkal, zászlóforgatókkal és a végvári vitézek mindennapjaival.